Fontos információk:

 

  A programok támogatói:


 

 


Nyitólap

Euro-Régió Szociális Szakmai Közösség Közhasznú Egyesület


Egyesületünk 2004-ben alakult, néhány lelkes szociális segítő, szociálpolitikus, közgazdász és szociológus, gyermekvédelmi szakember, pedagógus, de a szakmánk iránt mindenképp szívből elkötelezett szakember összefogásával. Akkor mi azt gondoltuk, hogy nagyon hiányzik egy szín a szociális szakmai életből, egy olyan szereplő, amely nem gyáva felvállalni a vélt és valósnak ítélt igazságok feltárását, amely nem fél őszintén és nyíltan beszélni, akár saját gyengeségeinkről sem.
Szakmai közösségünk tevékenységének az évközbeni érdekvédelmi, véleményezési, lobbizási, szakértői feladatain túl az évenként megrendezett,országos konferenciánk jelenti a fénypontját, a találkozás örömét.
Nagyon bízunk benne, hogy lesz erőnk és bátorságunk kilépni a sablonokból, s ki tudunk mondani nehéz megjegyzéseket, kritikát és önreflexiót, s ezzel szűkebb ismeretségünket is kiszélesíthetjük.
Az adott honlapot - annak érdekében, hogy „találkozzunk” - igyekszünk fejleszteni mindent elsöpörni készülő reformidők tempóját felvéve, információkkal és szakmai tartalommal megtölteni, szolgálandó a tágabb szakmát.


 

„(…) A szeretet ostobaságát is vállalva haladjunk elől az áldozatkészségben és ne arra várakozzunk, akár alapvető emberi jogainkra is hivatkozva, hogy a kétfelé sántikálók térjenek egyenes útra. Bár az éjszaka erősen tartja magát, vannak fenségesen vigasztaló pirkadások is. Egyre többen ismerik fel embertársukban a szalmán fekvő, sírdogáló gyermek Jézust. Üres kesergés helyett a cselekvő öröm ösvényén vándoroljunk a harmadik évezredbe. (…)”

 

Huzsvár László nagybecskereki püspök

Ma 2012.05.20.
Bernát, Felícia napja van.

Eseménynaptár:

H

K

S

C

P

S

V

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

© 2010 Euró-Régió Szociális Szakmai Közösség Közhasznú Egyesület